Országunk
nyugati felében egy-egy kiadósabb eső után szinte minden lágy növényi részt
megrágnak a spanyol csigák. Ezek a 12-15 centiméteres, leginkább éjszakai
életmódot folytató, barnásvörös, házatlan csigák nemcsak rágásukkal okoznak
komoly kárt, hanem nyálkájukkal és ürülékükkel is szennyezik növényeinket.
Megpróbálhatjuk összegyűjteni, agyontaposni őket, de ennek nem lesz kézzel
fogható eredménye. Vannak, akik az állatokat sóval, mésszel hintik be, az meg
a talajnak nem tesz jót.
Mivel a régebben csak az Ibériai-félszigeten ismert faj évtizedek óta szinte
föltartóztathatatlanul terjed, a nyolcvanas évektől kezdve különféle csigaölő
szereket hoztak forgalomba, ám ezek nem mindig váltották be a hozzájuk fűzött
reményeket. A csigakerítés sokba kerül, s megnehezíti a termelést. A
leghatékonyabb és legjobb megoldásnak a biológiai védekezés mutatkozik, amikor
is a meztelen csigák, vagy ahogy Zalában mondják, a kágyillók természetes
ellenségeit elszaporítják. Ilyen például egy fonálféreg, mely a csiga
szervezetébe kerülve élősködik, s végül a pusztulását okozza. A fogoly, a
fácán, a cickányok, a varangyok és a sünök is vámszedői a csigáknak, de
jelenlétük a fertőzött területeken nem csökkenti drasztikusan a
csigaállományt.
A legjobban bevált módszer az indiai futókacsák telepítése a csigák által
elözönlött területre. Ezek a gyorsan növő, korán érő, különösen mozgékony,
temperamentumos állatok, leginkább borosüvegre emlékeztető vékony
testalkatukkal, már több mint kétezer évvel ezelőtt is léteztek. Egyebek közt
arra tenyésztették ki őket, hogy a legelőkre, rizsföldekre kihajtva az ott
elszaporodott rovarokat, csigákat megegyék. Ezek a récék hazánkba először az
1900-as évek elején kerültek, s felhasználták őket több kacsafajta
tojáshozamának növelésére. Aztán a hazai állomány a második világháborúban
elpusztult, és az indiai futókacsa csak a hetvenes években kezdett újra
elterjedni mint hobbiállat. Mivel 6-8 tojóhoz egy gácsér elegendő, a
feleslegessé vált hímek a konyhára kerülnek, ahol elkészítésük módja a többi
kacsáéval megegyezik, bár íze inkább a vadkacsáéra emlékeztet. Repülni felnőtt
korukra sem tanulnak meg, hiszen testfelépítésük ezt nem teszi lehetővé –
tehát nem kell magas kerítést vonnunk köréjük.
A futókacsa kedvenc tápláléka a spanyol csiga, melynek petéit is
előszeretettel fogyasztja. Ebben leginkább – a madaraknál ritkán tapasztalható
– jó szaglása van segítségére. Fontos, hogy mindig legyen előttük bőségesebb
víz, ugyanis egy-egy jól megtermett csigát csak vízzel tudnak bekebelezni,
anélkül meg is fulladhatnak tőle. Nyugat-Európában egyes cégek már
kacsakölcsönzésre szakosodtak: a termelőknek bérleti díj fejében futókacsákat
adnak, s amikor azok megtisztították a területet, visszakerülnek gazdáikhoz.
Az indiai futókacsa nem csodaszer, de kétségtelenül a legolcsóbb,
legkörnyezetkímélőbb módja annak, hogy megszabaduljunk a spanyol csigák
inváziójától. Természetesen még biztosabb a hatás, ha több módszert
kombinálunk.